EN / HU

Személyiségünk: áldás vagy átok?

A személyiségünk az, akik igazából vagyunk. A legbelsőbb énünk, mégis mindenki számára látható.

Látható, hiszen megmutatkozik minden rezdülésünkben és viselkedésünkben. Ahogy reagálunk, ahogy megéljük életünk egyes történéseit, ahogy viszonyulunk a világhoz, az emberekhez és gondolkodunk róluk – ez mind-mind mi vagyunk. A személyiségünket az alaptulajdonságaink, a jellemvonásaink határozzák meg. Mondhatjuk úgy is, hogy a vérmérsékletünk vagy temperamentumunk. Hiszen mindannyiunknak megvannak a „bevett szokásaink”. S ez mind a négy személyiségtípus – a kolerikus, a szangvinikus, a melankolikus és a flegmatikus – esetében egyedi. 
 
Egy egyszerű vérmérséklet teszt segítségével könnyen meghatározhatjuk, illetve nagyjából behatárolhatjuk azt, melyik személyiségtípusba tartozunk. Az önismeret a kulcsa annak, hogy tisztában legyünk önmagunkkal, hogy megértsük reakcióink, viselkedésünk és tetteink miértjét. A megértéssel együtt pedig egyre tudatosabbá válunk. 
 
Ám mi van akkor, ha változni szeretnénk? Ha úgy érezzük, egyes tulajdonságaink úgymond javításra szorulnak? Mert bár ismerjük az erősségeinket, s azokat áldásnak tartjuk, tisztában vagyunk a hibáinkkal, gyengeségeinkkel is. Mert felismertük azt, hogy talán túlságosan hiszékenyek, türelmetlenek, indulatosak, vagy épp bizonytalanok vagyunk. Nehezen fejezzük be, amit elkezdtünk és nem vagyunk elég kitartóak. Vagy épp nehezen ismerjük be a hibáinkat és kérünk bocsánatot, esetleg túl ridegnek tűnünk. 
 
Igen, néha egyes tulajdonságainkat szinte átokként éljük meg. Mert mi is érezzük és tapasztaljuk azt, hogy ezek gátolnak, megnehezítik életünket, félreértéseket, veszekedéseket, értetlenséget okoznak emberi kapcsolatainkban, nehézségeket a munkánkban, az érvényesülésünkben. 
 
Igaz, hogy mindannyian besorolhatóak vagyunk egy-egy személyiségtípusba a négy közül, mégis kimondható az, hogy személyiségünk formálható. Változni és változtatni sosem késő! De mindezt csak akkor tegyük meg, ha mi érezzük ennek szükségét. Magunk miatt, mert úgy gondoljuk, ezzel megkönnyíthetnénk az életünket, mások miatt pedig akkor, ha tudjuk, hogy mindezzel jobbá tehetnénk a környezetünkhöz való viszonyunkat. Végső soron az utóbbit is önmagunkért tesszük, hiszen a javunkat szolgálja. Viszont sose változzunk azért, mert mások elvárják tőlünk, hogy hozzájuk hasonlóvá váljunk. 
 
A cél nem az, hogy mindenkinek megfeleljünk, hanem hogy önmagunk maradjunk. A cél a pozitív változás, legyünk akár kolerikusak, szangvinikusak, melankolikusak vagy épp flegmatikusak.

Forrás: www.baratno.com
hirdetés